Orotva Hargita megyében, Gyergyóditró községhez tartozó település, amelynek története szorosan összefonódik a hegyvidéki tájjal, az erdőhasználattal és a helyi katolikus közösség fokozatos megerősödésével. A település kialakulását a helyi hivatalos ismertetők a 18. század végi és 19. század eleji falukirajzáshoz kötik. Ekkor a ditrói lakosság egy része a völgyek felé húzódott, és olyan területeket vett birtokba, amelyeket kaszálásra, állattenyésztésre, valamint erdőgazdálkodásra lehetett hasznosítani. A korai lakosok főként erdőirtással és szénégetéssel foglalkoztak, a település neve pedig a helyi magyarázatok szerint az „irtás” szóval áll kapcsolatban. Orotva kezdetektől fogva szórványos, a völgy mentén elnyúló településként fejlődött.
A falu legkorábbi történetére vonatkozó adatok nem minden forrásban teljesen azonosak. Egyes helyi ismertetők az első lakosokat már az 1830-as évekből említik, amikor a települést még Bányahegy néven ismerték, míg más hivatalos összefoglalók szerint az első biztos említés 1853-ból származik. Abban azonban a források megegyeznek, hogy Orotva kialakulása a 18–19. század fordulójára tehető, és a kezdeti időszakban még erősen kötődött Ditróhoz.
A vallási élet is hosszú ideig Ditróhoz kapcsolódott. Orotva katolikus közössége 1970-ig Ditró filiája volt, vagyis nem rendelkezett önálló plébániával. A hívek vallásgyakorlata kezdetben szerény körülmények között zajlott: a helyi visszaemlékezések és összefoglalók szerint a szentmiséket először magánházaknál tartották, majd a 20. század elején már harangláb is állt a faluban. A helyi közösség életében fontos mérföldkő volt az 1925-ben emelt kis kápolna, amely egyszerre szolgálta az egyházi és az iskolai életet. Ez lett az orotvai katolikus közösség első valódi hitéleti központja.
A korai egyházi élet részleteit több forrás is megőrizte. Másodlagos egyházi adatbázisok szerint 1903-ból már van adat haranglábról, 1909-től pedig Illyés Alajos házában rendszeresen tartottak szentmisét. Ugyanezek a közlések arról is beszámolnak, hogy 1925-ben iskolakápolna épült, és a település egy ideig Gyergyóhodoshoz kapcsolódott, miközben a lelkipásztori ellátást továbbra is Ditró biztosította. Ezek a részletek jól érzékeltetik, hogy az orotvai hitélet nem egyszerre, hanem fokozatosan, több lépésben szerveződött intézményes keretek közé.
A legnagyobb fordulatot az önálló plébánia létrejötte jelentette. Az egyházi nyilvántartások szerint Orotva 1970-ben vált önálló plébániává, amikor már több mint 700 lelket számlált. A plébániaépület az 1960-as évek második felében készült el: az egyházi források 1965 és 1969 közé teszik az építés időszakát, míg a helyi összefoglalók 1969-et emelik ki befejezési évként. Ez az időszak már egyértelműen azt mutatja, hogy Orotva vallási és közösségi élete addigra megerősödött, és szükségessé vált az önálló egyházi infrastruktúra kialakítása.
A mai orotvai katolikus templom titulusa Szent Péter és Pál apostolok. A jelenlegi templom a régi, 1925-ben emelt kis kápolna helyén épült fel. Az egyházi adatok szerint az építkezés Gergely Mihály plébános vezetésével 1970 és 1978 között zajlott, míg a helyi történeti összefoglalók inkább 1973-at jelölik meg az új, modern plébániatemplom építésének kezdeteként. A két adat jól kiegészíti egymást: valószínűleg az önálló plébánia megszervezését követően indult el az előkészítés, majd 1973-tól gyorsult fel az a folyamat, amelynek eredményeként az 1970-es évek végére elkészült a mai templom.
A templom története a későbbi évtizedekben sem állt meg. A 2004 és 2014 közötti időszakban Trucza Sándor plébános szolgált Orotván, és nevéhez jelentős fejlesztések kapcsolódnak. Egyházi források szerint ebben az időszakban megjavították a plébániaépületet, felépítették a ravatalozó kápolnát, megújították a templom tetőzetét, valamint rendezték a templom környezetét is, ahol zöldövezetet és járdát alakítottak ki. Ezek a munkálatok nemcsak az épületek állapotát javították, hanem a település vallási és közösségi arculatát is erősítették.
Különösen fontos esemény volt a temető melletti ravatalozó kápolna megépítése és felszentelése. A ravatalozót 2012. november 18-án szentelték fel. A korabeli beszámolók szerint ez az épület hosszú ideig hiányzott a falu életéből, ezért korábban Orotván a halottakat a házaktól temették. A ravatalozó létrejötte közösségi összefogás eredménye volt: a megvalósításhoz hozzájárult az önkormányzat, a megyei támogatás, a hívek adománya és munkája, valamint a helyi közösség szervezőereje. A ravatalozó felépítése jól mutatja, hogy az orotvai katolikus közösség intézményes fejlődése a 21. században is folytatódott.
Az orotvai keresztek történetéről ma jóval kevesebb biztos adat áll rendelkezésre, mint a templomról vagy a plébániáról. A nyilvánosan elérhető források alapján egyetlen olyan kereszt azonosítható név szerint, amely közvetlenül Orotvához kapcsolódik: ez a „Szentséges-keresztfa”, amelyet egy helynévi gyűjtés úgy magyaráz, mint „az Orotvai út melletti kereszt”. Ez arra utal, hogy a helyi vallásos táj részeként az út mentén állt egy olyan kereszt, amely a közösségi emlékezetben annyira jelentőssé vált, hogy helynévvé alakult. Ennél részletesebb adat azonban jelenleg nem áll rendelkezésre: nem ismert biztosan a kereszt állításának ideje, anyaga, felirata vagy állíttatója.
Ezért a keresztek történetéről ma csak annyit lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy jelen voltak Orotva szakrális terében, de részletes feltárásuk további kutatást igényel. A templom, a plébánia és a ravatalozó története jól dokumentált, a kisebb szakrális emlékek – így az út menti vagy temetői keresztek – múltjának feltárásához azonban helyszíni felmérésre, helyi emlékezetanyag gyűjtésére és levéltári kutatásra is szükség lenne.
Orotva katolikus öröksége így egyszerre őriz régi hagyományokat és 20. századi közösségi építkezéseket. A kis kápolnától az önálló plébánia megszületésén át a mai templom felépítéséig és a ravatalozó megvalósulásáig jól kirajzolódik egy olyan közösség története, amely hosszú időn keresztül, fokozatosan teremtette meg saját vallási intézményeit és szakrális tereit.